2013. május 2., csütörtök

Nutria - hódpatkány

2013. március 9.-én elindultam a Vág híd felé bringázni és a parton pillantottam meg ezt a szőrös valamit.
Nálam volt a teljes felszerelésem, amit egyből elő is kaptam. megközelítettem és mivel láttam, hogy szelíd leültem mellé. Körbe-körbe futkosott és szuszogott tőlem kb 1-2 méterre. 
Órákig ültem melette ... élmény volt :)


A nutria, más néven hódpatkány vagy mocsári hód (Myocastor coypus) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjéhez, ezen belül a nutriafélék családjához tartozó egyetlen faj.

A nutria a legnagyobb rágcsálók egyike. Törzse erőteljes, nyaka rövid és vastag, feje vaskos, hosszas és széles, arcorra tompa, feje búbja lapos. Szeme közepes nagyságú, kerek és kiülő, füle kicsiny, kerekded és szélességénél kissé hosszabb. Végtagjai rövidek és erőteljesek, lábai valamivel hosszabbak mint karjai. Mellső és hátsó lába is öt ujjú. Lábujjai jóval hosszabbak, mint kézujjai, széles úszóhártyával vannak összekötve, és hosszú, erősen görbült és hegyes karmokkal fegyverzettek, míg belső kézujjain csak lapos köröm van. Hosszú farka hengeres, pikkelyes és meglehetős sűrű, szorosan lesimuló, vastag sörtével borított. Tömött bundájának meglehetősen hosszú és puha a szőrzete, amelynek alapját rövid és puha, csaknem vízhatlan gyapjúszőr alkotja, s erre borul rá a hosszabb, puha, gyönge fényű fedőszőr. Ez utóbbi határozza meg a bunda színét is, mert a gyapjúszőrt teljesen elfedi. Fogazatában a nagy, széles, kiálló, vörhenyes sárga metszőfogak a hódéira emlékeztetnek, zápfogai félig gyökeresek, s rágólapjukon mindkét felől két zománcredő látható.

A hódpatkány nagyságra nézve csaknem a vidrával vetekszik (talán innen a spanyolul vidrát jelentő nutria elnevezés is); testének hossza 40–45 cm, farkáé pedig majdnem ugyanennyi. De néha olyan öreg hímekre is bukkanhatunk, amelyek teljes hosszúsága az 1 métert is eléri. A szőrruha színe a tövén általában szennyes sárga, míg hosszú fedőszőrei sötétebbek. A hát rendesen gesztenyebarnának, az alsó test pedig szürkésbarnának látszik, az orr hegye és az ajkak fehérek vagy világosszürkék. Egyes színváltozatokon sárgásszürke és világosbarna pettyezés, sőt egészen rozsdavörös bunda is látható, amely valószínűleg a nagy elterjedési körzettel dicsekedhető állat különböző vidékekről származó példányait jelzi.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nutria









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése